1. fejezet

-Tim! Hol bujkálsz? -kerestem az öcsémet- Úgy is megtalállak!
Halk kuncogást hallottam a kanapé mögül.
-Áhh, szóval itt bujkálsz! -mondtam gyanakodva, majd a másik oldalról közelítettem meg a poros kanpénkat.
-Bu! -ijesztettem meg- Meg vagy te kis féreg!
Tim megijedt, aztán folytatta a kuncogást, amíg meg nem unta. Nem sokkal később ajtócsapódást hallottunk.
-Pegi! Tim! Gyertek! -apa volt.
-Gyere Timi! Apa valami rendkívülit hozhatott ma haza! -biztattam Timit.
Megfogtam a kezét, és kiráncigáltam az előszobába. AZ előszobánk üres volt, csak néhány kép díszelgett a falakon. Apa ott állt az ajtó előtt egy piros szatyorral a kezében.
-Papa! Papa! -örömködött az öcsém, mikor megpillantotta aput.
-Szia Timi! Sajnálom hogy tegnap elmaradt, aminek nem kellett volna. De ma bepótolom. Hoztam a kenyérhez tejfölt!
-Komoly apu? -érdeklődtem meglepettségemben
-Igen. -mondta mosolyogva, de azért látszott rajta, hogy bántja valami.
Meg voltam hatva. Ti ezt butaságnak gondolhatjátok, de nekem ez öröm. Tegnap nem ettünk. Már nagyon éhes vagyok. Tim is. És apa is. Általában kenyeret eszünk. A tejföl ritka alkalom.

Elgondolkoztam a helyzetünkön. Vannak, akik megtehetik, hogy egész nap esznek. Vannak akik családi házban, vagy akár palotában élnek. És vannak olyanok akik kisebb lakásokban vagy az utcán élik le életüket. Végül is, lehetne rosszabb is a helyzetünk. Ha az utcán élnénk, de van lakásunk. 1 könny, 2 könny, 3 könny csordult le az arcomon. De nem csak a szomorúságtól, az örömtől is.

Hozzákezdtünk a falatozáshoz. A kenyérdarabokat belemártogattuk a házi tejfölbe. Észrevettem, hogy apa alig evett, a részének nagy részét inkább Timnek adta. Mondom: jó apa volt.

Eljött az este. Az öcsémet lefektettem, majd bementem apához. Az apró szobájában még égett a gyertya, megvilágította a szürke falú szobát. Apa ott ült a négy fal között, az ágyán, és csak nézett maga elé.
-Apa...-szólítottam meg és leültem- Mi a baj?
-Mi? Azt kérdezed hogy mi? Hát az, hogy nem tudlak titeket rendesen nevelni és táplálni! -válaszolta bosszankodva
-Jaj, apa! -borultam a vállára- Nem tehetsz róla...
-De igenis tehetek! Ezért döntöttem. -jelentette ki határozottan
-Mi? -emeltem fel a fejem
-Találtam egy jó fizető munkát. -kezdett bele- De előtte háborúba kell mennem.
Döntését hallgatni furcsa volt. Mindenféle érzés kavargott bennem.
-Addig... ti... arra jutottam, hogy... elmentek Eve.. Evelynhez. Ő majd rendesen ellát titeket. -fejezte be mondandóját, majd felém fordult. Gondolom a reagálásomra volt kíváncsi.
-Hát... -kezdtem bele bizonytalanul- ha te így akarod, tőlem oké.
-Remek!
-És mikor indulunk?
-Holnap.
-Úr isten! Olyan hamar??
-Igen. Holnap korán kelünk mind a hárman, úgy hogy menj aludni!
-Oké. Jóéjt. -válaszoltam, majd megöleltem.
Visszamentem a szobámba, ami egyben Tim szobája is volt. Megnéztem alszik-e az a kis féreg öcsém, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy igen, lefeküdtem aludni. Éjjel valami zaj ébresztett fel. Tudtam hogy a szobából jött a hang. A mi szobánkból. Félős vagyok, ezért még csukva tartottam a szemem. Úgy éjfél körül lehetett. Rávettem magam, és kinyitottam a szemem, de akkor már csak egy sötét árnyat láttam kimenni a szobából.